Én a parti síkság egyszerű sáfránya vagyok, a völgyek lilioma.”		Eu sunt doar un şofran din câmpie*, un crin din văi.“
„Mint liliom a töviskórók közt, olyan az én rózsám a leányok közt.”		„Ca un crin printre spini, aşa este iubita mea printre fiice.“
„Mint almafa az erdő fái között, olyan az én kedvesem az ifjak között. Kívánva kívánom árnyékát, ott ülök le, és édes a gyümölcse ínyemnek.		„Ca un măr printre copacii pădurii, aşa este iubitul meu printre fii. Tânjesc după umbra lui, acolo mă aşez şi fructul lui este dulce pentru cerul gurii mele.
Bevitt engem a borozóházba, és a szerelem volt fölöttem zászlaja.		El m-a dus în casa vinului şi a fluturat peste mine stindardul iubirii lui.
Üdítsetek fel mazsolalepénnyel, tápláljatok almával, mert betege vagyok a szerelemnek.		Învioraţi-mă cu turte de stafide, întăriţi-mă cu mere, căci sunt bolnavă de dragoste.
Bal keze a fejem alatt, jobbja pedig átölel.		Mâna lui stângă este sub capul meu, iar dreapta lui mă îmbrăţişează.
Megesketlek titeket, ó, Jeruzsálem leányai, a gazellákra és a mező szarvasünőire: ne próbáljátok fölébreszteni és fölkelteni bennem a szerelmet, míg az nem akarja!		O, fiice ale Ierusalimului, vă pun să juraţi pe gazele şi pe cerboaicele câmpului că nu veţi încerca să treziţi sau să stârniţi în mine iubirea până nu vrea ea!
Kedvesem hangját hallom! Íme, jön már szökellve a hegyeken, ugrálva a halmokon!		Aud glasul iubitului meu! Iată, el vine căţărându-se pe munţi, săltând pe dealuri!
Olyan az én kedvesem, mint a gazella, mint a szarvasok fia. Íme, itt áll a falaink mögött, betekint az ablakokon, bepillant a rostélyokon.		Iubitul meu seamănă cu o gazelă, cu un pui de cerb! Iată că el stă în spatele zidului nostru, se uită pe ferestre, priveşte printre zăbrele.
Megszólalt az én kedvesem, és így szólt hozzám: »Kelj föl, rózsám, gyönyörűségem, és jöjj!		Iubitul meu mi-a vorbit şi a zis: «Ridică-te, iubita mea, frumoasa mea, şi vino!
Mert íme, az esős évszak elmúlt, elvonult a zápor, útjára ment.		Căci, iată, anotimpul ploilor* a trecut, ploaia a încetat, s-a dus.
Virágok tűntek elő a földön, eljött a szőlőmetszés ideje, és gerlebúgás hallatszik földünkön.		Au apărut florile pe pământ, a venit vremea tăierii viei şi se aude glasul turturelei în ţara noastră.
A fügefa érett színbe öltöztette korai fügéit, virágba borultak a szőlőtők, és illatoznak. Kelj föl, gyere, rózsám, gyönyörűségem! Jöjj!		Smochinul şi-a pârguit cele dintâi smochine, iar viile sunt în floare, îşi răspândesc mireasma. Ridică-te şi vino, iubita mea, frumoasa mea! Haide!
Ó, én galambom a kőszikla hasadékaiban, a meredek ösvény rejtekén! Mutasd meg nekem alakodat, hadd halljam hangodat, mert kellemes a te hangod, és szép a te alakod.«”		O, porumbiţa mea din crăpăturile stâncii, din ascunzişul cărării de munte, lasă-mă să-ţi văd chipul, lasă-mă să-ţi aud glasul, căci glasul îţi este plăcut şi chipul frumos».“
„Fogjátok meg nekünk a rókákat, a kis rókákat, akik feldúlják a szőlőt, mert most virágoznak szőlőink!”		„Prindeţi-ne vulpile, vulpile mici care strică viile, căci viile noastre sunt în floare!“
„Kedvesem az enyém, én pedig az övé. A liliomok közt pásztorkodik ő.		„Iubitul meu este al meu, iar eu sunt a lui. El îşi paşte turma printre crini.
Mígnem lélegzetet vesz a nappal, és tovatűnnek az árnyak, fordulj meg, ó, kedvesem! Légy olyan, mint a gazella, mint a szarvasok fia az elválasztó hegyeken!		Întoarce-te, iubitul meu, înainte să adie vântul zilei şi să fugă umbrele! Fii ca o gazelă, ca un pui de cerb pe munţii ce ne despart!