Azt mondtam magamnak a szívemben: „Na, gyerünk, hadd örvendezzek, és hadd lássak jót!” Íme, ez is hiábavalóság volt.		Am zis în inima mea: „Vino acum să te încerc cu veselie şi bucură-te de lucruri bune“. Şi iată că şi aceasta era deşertăciune.
Azt mondtam a nevetésre: „Esztelenség!”, és az örvendezésre: „Mi haszna?”		I-am zis râsului: „Nebunie!“ şi veseliei: „Ce folos?“
Szívemmel vizsgálódtam, felvidítva testemet borral — de közben szívemet bölcsességgel vezettem —, hogy ragaszkodjam a bolondsághoz, míg meg nem látom, mi jó van az emberek fiainak abban, amit tesznek az ég alatt életük napjainak számához mérten.		Am cercetat cu inima mea ce este prostia, înveselindu-mi carnea cu vin, în timp ce-mi conduceam inima cu înţelepciune, până am văzut ce era bun pentru fiii oamenilor în ceea ce făceau ei sub ceruri în toate zilele vieţii lor.
Nagyobb munkákba fogtam: Házakat építettem magamnak, és szőlőket ültettem magamnak.		M-am apucat de lucrări mai mari: Mi-am construit case şi mi-am plantat vii.
Kerteket és ligeteket hoztam létre magamnak, s mindenféle gyümölcsfát ültettem beléjük.		Mi-am făcut grădini şi parcuri şi am plantat în ele tot felul de pomi roditori.
Készítettem magamnak tavakat, hogy öntözzem velük az erdőt, melyben fák sarjadnak.		Mi-am făcut bazine de apă, ca să ud copacii tineri din pădurea mea.
Szereztem szolgákat és szolgálólányokat, és háznépemnek születtek fiai. Ezenkívül sok jószágom, marhám és nyájam volt, több, mint azoknak, akik előttem voltak Jeruzsálemben.		Mi-am luat servitori şi servitoare şi am avut servitori născuţi în casa mea. Şi am avut multe animale, cirezi şi turme, mai multe decât toţi cei ce au fost înainte de mine în Ierusalim.
Gyűjtöttem ezüstöt és aranyat is magamnak, királyokra és tartományokra jellemző vagyont. Szereztem magamnak férfi énekeseket és női énekeseket, valamint az emberek fiainak gyönyörűségeit: asszonyt, sőt asszonyokat.		Mi-am strâns argint şi aur, precum şi bunuri pe care le au doar regii şi provinciile. Mi-am adus cântăreţi şi cântăreţe şi desfătarea fiilor oamenilor: o femeie, ba chiar multe femei.
Naggyá lettem, és gyarapodtam; sokkal inkább, mint akik előttem voltak Jeruzsálemben. Emellett bölcsességem is megmaradt nekem.		Am devenit mai mare şi am avut mai mult decât toţi cei care au fost înainte de mine în Ierusalim. Şi mi-am păstrat şi înţelepciunea.
Amire csak szemem vágyott, nem tagadtam meg tőle. Nem tartóztattam meg szívemet semmiféle örömtől sem, szívem ugyanis örült minden fáradságos munkámnak, és ez volt az én részem minden fáradságos munkámból.		Nimic din ce mi-au cerut ochii nu m-am reţinut să le dau. Nu mi-am oprit inima de la nici un fel de veselie, căci inima mi se bucura de toată truda mea, şi aceasta mi-a fost partea din toată truda mea.
Én pedig kezem valamennyi műve felé fordultam, és a fáradságos munka felé, melyet fáradsággal elvégeztem, és íme, minden hiábavalóság volt, és szélkergetés, és semmi haszna nem volt a nap alatt.		Şi m-am îndreptat spre toate lucrările pe care le făcuseră mâinile mele şi spre truda cu care mă trudisem şi iată că totul era deşertăciune şi goană după vânt şi nimic nu era de folos sub soare.
Majd tekintetemet a bölcsességre, őrültségre és bolondságra fordítottam; mert mit is tehet a földi ember, aki a király után következik? Azt, amit az emberek már korábban is tettek.		Şi m-am întors să văd înţelepciunea, nebunia şi prostia; fiindcă ce poate să facă omul pământean care vine după rege? Ceea ce s-a făcut şi mai înainte.
És én azt láttam, hogy nagyobb haszna van a bölcsességnek, mint a bolondságnak, mint ahogy nagyobb haszna van a világosságnak is, mint a sötétségnek.		Şi am văzut că înţelepciunea este mai de folos decât prostia, aşa cum lumina este mai de folos decât întunericul.
A bölcsnek szeme a fejében van, az ostoba azonban teljes sötétségben jár. Én pedig megtudtam, hogy egyenlő végük lesz mindnyájuknak.		Înţeleptul îşi are ochii în cap, dar cel fără minte umblă în întuneric. Şi am înţeles şi eu că acelaşi sfârşit vine peste toţi.
Azt mondtam én a szívemben: „Ugyanolyan végem lesz bizony nekem is, mint az ostobának.” Miért lettem én akkor oly nagyon bölcs?! És azt mondtam szívemben: „Ez is hiábavalóság.”		Şi am zis în inima mea: „Un sfârşit ca al celui fără minte va veni şi peste mine, da, peste mine“. De ce am ajuns atunci atât de înţelept? Şi am zis în inima mea: „Şi aceasta este deşertăciune“.
Mert a bölcsre éppoly kevéssé emlékeznek időtlen időkön át, mint az ostobára. Az eljövendő napokban bizony mindenkit elfelednek. Hogy hal meg hát a bölcs? Az ostobával együtt.		Căci nici amintirea celui înţelept, nici amintirea celui fără minte nu rămâne pentru totdeauna. În zilele ce vin, toţi vor fi uitaţi în mod sigur. Şi cum va muri cel înţelept? Ca şi cel fără minte.
És gyűlöltem az életet, mert a munka, melyet a nap alatt véghezvittek, szerintem bajokkal teljes volt, hisz minden csak hiábavalóság és szélkergetés.		Şi am urât viaţa, socotind că lucrarea care s-a făcut sub soare era chinuitoare, căci totul era deşertăciune şi goană după vânt.
Én bizony gyűlöltem minden fáradságos munkámat — amelyet fáradsággal véghezvittem a nap alatt —, hogy olyan emberre hagyom, aki utánam következik.		Şi am urât toată truda cu care mă trudeam sub soare, pentru că urma s-o las omului care va veni după mine.
Ki tudja, hogy bölcs lesz-e vagy bolond? Mégis uralkodik majd minden fáradsággal létrehozott munkám felett, melyet fáradsággal véghezvittem, és amelyben bölcsnek bizonyultam a nap alatt. Ez is hiábavalóság.		Şi cine ştie dacă el va fi înţelept sau nebun? Totuşi va ajunge stăpân peste toată truda cu care m-am trudit şi în care am dat dovadă de înţelepciune sub soare. Şi aceasta este deşertăciune.
Majd odafordultam, hogy átengedjem szívemet a kétségbeesésnek mindama fáradságos munka miatt, amelyet fáradsággal végeztem a nap alatt.		Şi m-am întors, lăsându-mi inima pradă disperării din cauza întregii trude cu care mă trudisem sub soare.
Mert van olyan ember, aki bölcsességgel, ismerettel és hozzáértéssel végezte fáradságos munkáját, de olyan embernek adatik majd az ő része, aki nem fáradozott azzal. Ez is hiábavalóság és nagy baj.		Căci, iată, un om a dat dovadă de înţelepciune, de cunoştinţă şi de îndemânare în truda lui, dar partea lui se va da unui om care nu s-a trudit cu ea. Şi aceasta este deşertăciune şi o mare nenorocire.
Mert mi jut az embernek minden fáradságos munkájából, és szívének törekvéseiből, melyekkel fáradozik a nap alatt?		Fiindcă ce are omul din toată truda cu care se trudeşte sub soare şi din strădania inimii lui?
Hisz élete minden napján foglalatossága csak fájdalmat és bosszankodást jelent, és szíve még éjjel sem tér nyugodni. Ez is csak hiábavalóság.		Căci în toate zilele lui îndeletnicirea lui nu înseamnă decât durere şi necaz; nici chiar noaptea inima lui nu are odihnă. Şi aceasta este deşertăciune.
Nincs jobb az embernek, mint hogy egyen, igyon és élvezze az ő lelke a fáradságos munkájából fakadó jót. Láttam én azt is, hogy ez az igaz Isten kezéből van.		Nimic nu este mai bun pentru om decât să mănânce, să bea şi să-şi bucure sufletul cu ce este bun din truda lui. Am văzut că şi aceasta vine din mâna adevăratului Dumnezeu.
Hisz ki eszik és iszik jobban, mint én?		Fiindcă cine mănâncă şi bea mai bine decât mine?
Mert annak az embernek, aki jó előtte, bölcsességet, ismeretet és örömet adott, a bűnösnek azonban elfoglaltságot adott a gyűjtésre és az egybehordásra, hogy majd annak adja, aki jó az igaz Isten előtt. Ez is hiábavalóság és szélkergetés.		Căci omului care este bun înaintea lui el i-a dat înţelepciune, cunoştinţă şi bucurie, dar celui păcătos i-a dat îndeletnicirea să strângă şi să adune doar ca să-i dea celui care este bun înaintea adevăratului Dumnezeu. Şi aceasta este deşertăciune şi goană după vânt.